| Mit kell figyelembe venni a burkoláskor? |
|
Írásunkban tájékozódhat arról milyen tényezőkre figyeljünk, ha burkolólapot választunk otthonunkba. Hogy módosítja választásunkat az aktuális fényviszony, az igénybevétel a hőmérséklet, az igénybevétel és a mennyiség.
1. A fényviszonyok Figyeljünk arra, hogy sötét előszobák, apró ablakos fürdőket ne burkoljunk sötét burkolólappal, sem sötét csempével. A világos burkolat a tükrökkel egyetemben nagyítja a teret. Ugye azt már mondanunk sem kell, hogy a színharmóniára ügyeljünk!
Az előszobákat érdemesebb burkolólappal ellátni, mint parkettával, hiszen ezen rengetegszer áthalad az ember. Viszont érdemes olyan szint választani, amelyen kevésbé látszik a kosz. A konyha padlója szintén keményebb kopásállóbb burkolót igényel, hiszen ott gyakran megfordulunk kinti cipővel is, és súlyos tárgyak is kerülnek olykor a földre. A fürdőszobánk már nem olyan sűrűn látogatott hely, ám a higiéniára itt is ügyelnünk kell, ezért pl. a fertőtlenítő szereket bírnia kell a lapnak, és a csempének is. 3. A hőmérséklet A teraszunkra, vagy balkonunkra csakis fagyálló burkoló lapot vásároljunk. Az úszómedence csempéje szintén fagyálló legyen! 4. A mennyiség Ha lemértük pontosan, hogy hány négyzetméternyi csempére van szükségünk, akkor mehetünk vásárolni. Ám ne feledjünk 10-15 % -kal többet venni, mert a burkoló is eltörhet párat, illetve a későbbi javításokhoz is jól jöhet a maradék!
Tágabb értelemben a különböző burkolatok célja, hogy az épületszerkezet védelmét ellássák. A nedvesség elleni szigetelés mellett a burkolatok látják el a hangszigetelés feladatát is, valamint megszüntetik a hőátadást illetve hőelvonást a szerkezet elemei között.
Hasznos tanácsok Minden vásárlónknak javasoljuk a következő tudnivalók áttanulmányozását. A mázas fali lapok csak belső téri falburkolásra alkalmasak. A padlóburkolók alkalmasak lakások belső helyiségeibe nem fagyálló minőségben és lakások külső tereinek burkolására fagyálló minőségben. A különböző mázféleségek felhasználási területe a kopás szempontjából korlátozott. A lapok fényes felületének színváltozással nem járó mattulása nem minősül kopásnak. Ügyeljen a kopási osztálynak megfelelő felhasználásra. Az egyes kopásállósági fokozatok jelentése a következő: PEI I. Lakások kopásnak kevésbé kitett belső helyiségeibe (fürdőszobák), ahol tiszta puhatalpú cipővel közlekednek és a közlekedők száma kevés. PEI II. A lakás kisebb forgalmú helyein pl. fürdőszobában vagy hálószobában történő használatra., ahol a közlekedők száma viszonylag kevés. PEI III . A lakás belső téri helyiségeinek burkolására (előszoba, konyha, folyosó), kivéve az intenzív forgalmú helyeket pl. bejárati zóna. Kopásnak jobban kitett helyiségbe csak akkor építhetők be, ha az erősen koptató szennyeződések pl. homok, sár lakásba történő bevitele elkerülhető, és ahol az utcai cipő használata nem jellemző. PEI IV. A lakás bármely részén, ill. középületben kis forgalmú közösségi terek burkolására. PEI V. A lakás bármely részén ill. középületben történő használatra. Rendkívül magas igénybevételnek kitett helyiségek pl. folyosók, várótermek , üzlethelyiségek, éttermek, irodák burkolására kiválóan alkalmas. Burkolás kültéren:
A különböző burkolóanyagoknak, mint minden más anyagnak a hőmérséklet változásával változik a mérete. Ha ez a hőmérsékletváltozás gyorsan játszódik le, akkor ez fokozottabb terhelést jelent a burkolatra nézve. Ezek az esetek általában a téli időszakban történnek, amikor a fagyás-olvadási ciklus naponta többször lejátszódhat, vagy egy nyári napsütötte terasz esetén, amikor egy zápor pár perc alatt akár 20-30 C-kal csökkentheti a burkolat hőmérsékletét (hősokk). Ezért nem minden esetben elegendő csak fagyálló ragasztót alkalmazni kültérben, mert a hőtágulásból származó mozgásokat ezek a ragasztók nem tudják megfelelően kompenzálni, és az aljzattól elválhat a burkolat. Ilyen esetekben célszerű fagyálló és flexibilis ragasztót használni A flexibilis ragasztó a burkolat mozgását követni tudja, de ha a burkolólapok felmelegedve, pozitív méretváltozás után egymáshoz feszülnek, akkor szintén elválhatnak az aljzattól. Ezért nagyon fontos a burkolat dilatációja, azaz a mozgási hézagok megfelelő kialakítása. A kültéri padlóburkolatokat alaprajzi elrendezésüktől, méretüktől függően 10-15 m2-enként ajánlott dilatálni. Ez többféle módon történhet; vagy az erre a célra gyártott dilatációs profilokkal, vagy helyenként szélesebb fugát hagyva szilikonnal. A lábazati csatlakozást is érdemes szilikonnal tömíteni, a fugázást pedig flexibilis fugázó anyaggal végezni.
|
2. Az igénybevétel